PRO-SPORT

Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

BÁCS-KUN SPKirályRT

XI. évfolyam, 5. szám

Bácsalmás, Kunbaja Sportlapja

2006. június 30.

Új elnökség a PVSE élén

Bácsalmás Petőfi Városi Sportegyesület '93 Bár a sportpályák már elcsendesedtek pihenőre tértek a PVSE különböző bajnoki osztályokban és sportágakban szereplő csapatai, azért igen fontos esemény zajlott június 21-én szerdán, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében. A 2002-ben megválasztott, majd tragikus események miatt többször átszervezett egyesületi vezetésnek idén júniusban lejárt a mandátuma. A tisztújító közgyűlés remek alkalom volt arra is, hogy a szakosztályok számot adjanak az elmúlt négy év eredményeiről, sikereiről. Megemlékeztek a néhai egyesületi elnök Krisztin Mátyás és a labdarúgó-szakosztály vezető Vankó László életük utolsó pillanatáig a PVSE színekért végzett áldozatos munkájáról.

A Polgármesteri Hivatal földszinti tanácstermében a határozatképesség megállapítását követően Prikidánovics Antal a közgyűlés levezető elnöke köszöntötte a megjelent sportolókat, a szép számú pártoló tagságot. A napirenden a szakosztályok beszámolóját követően került sor a tisztségviselők megválasztására. (A szakosztályokban végzett munka értékelésére - csapatonként - még visszatérünk.)

Zsivanov Ferenc a leköszönő alelnök, többek között a PVSE tevékenységét, annak anyagi helyzetét ismertette, bemutatta az elmúlt évek gazdálkodását a számok tükrében. Kiemelte a Városi Önkormányzat támogatását, amely az egyesület fő anyagi bázisát jelenti, és ezt a támogatást, a nyilvánosságot is megragadva megköszönte, miként az Agráripari ZRt., a Bács-Agro, a Khāny Művek, a Bácska Takarékszövetkezet, a Kígyó Patika, és mindazon magánszemélyek támogatását, akik erkölcsi és anyagi támogatásukkal segítették a PVSE elmúlt években végzett munkáját. Bailo Amadou a leköszönő elnök sajnálattal mondta, hogy egyéb elfoglaltságai miatt, nem tudott annyit a sporttal foglalkozni, mint szeretett volna, ám azt mindenkép elismerésre méltónak ítélte, amit a PVSE sportolói az elmúlt négy évben elértek, mint említette, Krisztin Mátyás és Vankó László elképzelései szerint. Befejezésül megköszönte a sportolók négyéves sikeres szereplését, kiemelve Narancsik Máté és Kővári Péter kiváló edzői tevékenységét.

Prikidánovics Antal levezető elnök a tisztújítás előtt elmondta: erre azért került sor június 21-én, mert a 2002. júliusában megválasztott elnökség mandátuma 2006. június 15-én lejárt. A tagság által most megválasztásra kerülő elnökség négyéves időszakra kap megbízást és 2010. június 15-ig látja el majd feladatát.

A jelölőbizottság alapos előkészítő munkáját követően, a szavazólapra jelöltként, a PVSE elnöki posztjára Majoros Zsolt, alelnöknek Zsivanov Ferenc, elnökségi tagnak Osztrogonáczné Lukács Zsuzsanna, Mándity Róbert és Bessenyei Zoltán, az ellenőrzési bizottság elnökének Prókai Károly, tagoknak Németh Balázs és Osztrogonácz János neve került fel. A leköszönő Bailo Amadou a titkos szavazás helyett nyíltszavazást javasolt, amit a tagság egyhangúlag elfogadott, majd ezt követően az egyes tisztségekre tett személyi javaslatokat is. Így a jelölőbizottság javaslata szerint, a következő négy évben a labdarúgástól 2005-ben visszavonult Majoros Zsolt (33) irányítja a patinás múlttal rendelkező PVSE sporttevékenységét.

- A magam és az új elnökség nevében, köszönöm a tagság bizalmát, egyúttal a most leköszönő elnökség négyéves tevékenységét, külön kiemelve a néhai Krisztin Mátyás áldozatos sportban végzett áldozatos munkáját. - mondta az új elnök Majoros Zsolt a közgyűlés zárszavában, aki Bácsalmáson ismerkedett meg a labdarúgás fortélyaival, majd első emlékezetes labdarúgósikerét is itt érte el 1987-ben, amikor Molnár József edző vezetésével a megyei serdülő bajnokságban második helyezést harcolt ki a PVSE. Tizenhétévesen Szőcs Lázár edzősége idején, az 1989-90-es bajnoki évben mutatkozott be a felnőttek között, majd Szőcs távozását követően Bajaszentistván csapata következett 1992-ben. Amikor Szőcs visszatért Bácsalmásra Majoros is követte. Tagja volt annak a bácsalmási csapatnak, amely reménytelen helyzetből indulva, az 1997-98-as bajnoki évben Narancsik Máté irányításával, kisebb csodaként, a tavaszi idényben elért kiváló eredmények alapján meghosszabbította a megyei első osztályú tagságot. Ezt követően Kunbaján játszott négy évet, majd innen került vissza Bácsalmásra Krisztin Mátyás hívószavára, majd itt akasztotta szögre a stoplis cipőjét 2005-ben, de a PVSE sporttevékenységének támogatását azóta is szívügyének tekintette, és június 21-től, már mint a PVSE elnöke teszi ugyanezt. Bács-Kun Sport

Kiskunfélegyháza a bajnok

10. Tompa, 13. Bácsalmás

Megyei I. osztály 2005-2006-os bajnoki év A Kiskunfélegyháza sikerével ért véget a bajnokság és a következő bajnoki évben már a nemzeti bajnokság harmadik vonalában rajtolhat. Bácsalmás újonc csapata viszont, sikerként értékelve a teljesítményét, meghosszabbította első osztályú tagságát.

01 Kkfélegyháza 30 26 3 1 85 20  81 65 90

10 Tompa  30 9 9 12 58 55 36          3 40

13 Bácsalmás  30 8 6 16 49 75        30 -26 33

15 Kalocsa 30  7 5 18 51 57 26         -6 29

16 Sz.szállás 30 1 3 26 18 142          6 -124 7

Kiskunfélegyháza minden szinten kiemelkedett a mezőnyből: legtöbb mérkőzésen, győztesen vonult le a pályáról, és csak egy vereséget szenvedett. A legtöbb gólt rúgta és a legkevesebbet kapta. A legjobb gólkülönbséggel rendelkezik. Aztán egyszerűen a legtöbb pontot gyűjtötték össze, és ennek köszönhetően a legjobb teljesítményt érték el.

Harta a bajnok

6. Bácsalmás, 13. Tompa

01  Harta 30  25 2 3 143 33 77 110 86

06 Bácsalmás 30 15 6 9 82 28 51 54 57

13 Tompa 30 8 5 17 82 78 29 4 32

15 Kerekegyháza 30 3 2 25 53 146 8 -93 9

16 Szabadszállás 30 1 1 28 33 283 -1 -250 -1

Megyei I. osztály, ifjúsági bajnokság 2005-2006-os bajnoki év A Harta sikerével ért véget a bajnokság. Bácsalmás csapata viszont, tavasszal nyújtott emlékezetes teljesítményt, amikor többek között a bajnokavatón legyőzték Harta együttesét is - Hartán.

Harta minden szinten kiemelkedett a mezőnyből: legtöbb mérkőzésen győztesen vonult le a pályáról, és csak három vereséget szenvedett, az egyiket éppen a PVSE csapatától. A legtöbb gólt rúgta és a legkevesebbet kapta. A legjobb gólkülönbséggel rendelkezik. Aztán egyszerűen a legtöbb pontot gyűjtötték össze, és ennek köszönhetően a legjobb teljesítményt érték el.

Top10 Legjobb góllövők élmezőnye

24

Barna Csaba

Kiskunfélegyháza

19

Bárdos László

Dusnok

17

Juhász György

Izsák

16

Tóth András

Solt

15

Tóth Ferenc

Bácsalmás

14

Fórizs István

Tiszakécske

14

Gazdag Attila

Kerekegyháza

14

Kirchner Ferenc

Izsák

14

Parti Gábor

Izsák

14

Szabó Kornél

Tompa

A gól, a játék sava-borsa

Megyei I. osztály 2005-2006-os bajnoki év A bajnokság során lejátszott 240 mérkőzésen 884 gólt értek el a csapatok. Ez átlagosan 3,68 gólt jelent mérkőzésenként. Összeállításunkban azok a játékosok szerepelnek - számszerint 198 - akik góljaikkal saját csapatukat segítették. A legjobb góllövőnek Barna Csaba (Kiskunfélegyháza) bizonyult, ám előkelő helyen tanyázik a rangsorban Tóth Ferenc (Bácsalmás) is. Az élmezőny tagja továbbá Szabó Kornél, aki góljait az őszi idényben érte el.

Bácsalmás gólszerzői 2005-2006. Megyei I.

Tóth Ferenc

Bácsalmás

15

Bögre Károly

Bácsalmás

10

Hercz Zoltán

Bácsalmás

5

Mándity Róbert

Bácsalmás

5

Sztojanovics Szlavisa

Bácsalmás

5

Juhász Róbert

Bácsalmás

3

Rudics János

Bácsalmás

2

Snyehola Ákos

Bácsalmás

2

Berényi Krisztián

Bácsalmás

1

Kővári Péter

Bácsalmás

1

Bácsalmás

49

Megyei I. osztály ifjúsági bajnokság 2005-2006-os bajnoki év A bajnokság során lejátszott 240 mérkőzésen 1392 gólt értek el a csapatok. Ez átlagosan 5,8 gólt jelent mérkőzésenként. Összeállításunkban azok a játékosok szerepelnek - számszerint 251 - akik góljaikkal saját csapatukat segítették. A legjobb góllövőnek Lisztmaier Tamás (Harta) bizonyult, ám előkelő helyen tanyázik a rangsorban a 12 gólos Józsa Patrik (Bácsalmás) is.

Legjobb ifjúsági góllövők TOP10; a PVSE

Lisztmaier Tamás

Harta

65

Varga Viktor

Akasztó

30

Bertalan Dániel

Izsák

29

Péli Zsolt

Soltvadkert

29

Balázsi Tamás

Solt

25

Czibolya Árpád

Kiskunfélegyháza

25

Kertész Ádám

Kunszállás

22

Szenti Ferenc

Kiskőrös

22

Bada Zsolt

Soltvadkert

21

Szigeti Tamás

Kalocsa

21

.....


 

Józsa Patrik

Bácsalmás

12

Bartuc Attila

Bácsalmás

10

Barcsák Gábor

Bácsalmás

8

Prikidánovics Milán

Bácsalmás

7

Csizmadia Kornél

Bácsalmás

5

Barcsák Endre

Bácsalmás

4

Csehó Kovács Ferenc

Bácsalmás

4

Doszpod László

Bácsalmás

4

Horváth Zoltán

Bácsalmás

4

Józsa Norbert

Bácsalmás

4

Novák Dávid

Bácsalmás

4

Szabó Zsolt

Bácsalmás

3

Bartuc Zsolt

Bácsalmás

2

Csima László

Bácsalmás

2

Eckert Norbert

Bácsalmás

2

Lázár Viktor

Bácsalmás

2

Bedzsula Milán

Bácsalmás

1

Páncsics János

Bácsalmás

1

Varga László

Bácsalmás

1

A 2005-2006-os bajnoki év felnőtt és ifjúsági játékosok közül, a 2011-2012-es bajnoki évben is a felnőtt csapatban szerepelnek...

Bács-Kun Sport



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 113
Tegnapi: 145
Heti: 1 433
Havi: 6 218
Össz.: 2 077 850

Látogatottság növelés
Oldal: Bács-Kun Sport XI./5. 2006.06.30.
PRO-SPORT - © 2008 - 2024 - pro-sport.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »